Eseménynaptár

KARAK - Raktárnyilvántartás

KARAK Készlet- és raktárnyilvántartó program

A Karak program a készletek számítógépes nyilvántartását támogatja, a lekérdezések tetszőleges csoportosítását, egy-egy munkaszámhoz rendelt munkák költségeit, személyhez kötött eszközök kimutatását könnyíti meg. A rendszert úgy alakítottuk ki, hogy több ágazatban is használható legyen, a raktárok számára nincs megkötés, az egyes helyiségek tetszés szerint raktárnak tekinthetők, s így szintezetten leltárt készíthetünk.
Az egyes raktárakhoz típust rendelhetünk - mozgásformákat határozhatunk meg, amihez hozzárendelhetjük, hogy milyen típusú raktárak között megengedett a mozgástípus és azt milyen fajta bizonylattal kell alátámasztani. A mozgásformákat aszerint csoportosíthatjuk, hogy melyek hogy változtatják a készletet: növelik, csökkentik, nem változtatják.
A megjelenítések alapvetően a képernyőn történnek, de lehetséges ezeket kinyomtatni, szöveges formában fájlba elmenteni (RTF), Excel formátumban tárolni (XLS) és HTML lapra internetes formában közzétenni.
A program képes a vonalkód olvasóval bevett adatok megjelenítésére és tárolására is.

A programba történő belépés felhasználói névhez és jelszóhoz kötött. Az adott felhasználó névhez munkakörök kapcsolhatók, mely a program használatához való jogosultságot befolyásolja.
A belépés után választható menüsor a következő:


A rendszer menüpont általános információkat tartalmaz, aki a programba belép, ezt a menüpontot már eléri. A raktárkészlettel kapcsolatos teendők, lekérdezések azonban nem érhetők el.


A Karbantartás menüpontba a Rendszergazda hatáskörébe tartozó tennivalók tartoznak. Ezeket rendszerint egyszer a program bevezetése során kell beállítani, néha menetközben bővíteni, de a jó bevezetés után nagyon ritkán van szükség a módosítására. Azok a karbantartási funkciók, melyek folyamatosan bővülnek - ilyen pl. a cikktörzs - a felhasználás során felvehetők. 
A sorból talán a Munkaszámok karbantartása lóg ki, mert azt egy-egy új beruházásnál, nagyobb munka megkezdésénél fel kell venni, s menet közben a raktári mozgásoknál a megfelelő munkaszámra terhelhetjük a költségeket.

A program kódszótárát állíthatjuk be. Az ablak tetején található választó listában szerepelnek azok a beállítható értékek, melyeket a program az egyértelmű keresés, a gyorsabb rögzítés érdekében felhasznál. Legtöbbjük menet közben szintén bővíthető, de már rögzített mozgások esetén ez igencsak meggondolandó.

A leltár megkönnyítésére minden egyes helyiséget és személyre kiadott cikk esetén magát a személyt is egyfajta raktárnak képzelünk el, ezért ezen raktárok csoportosítására szolgál a Raktártípus. Ezeket a mozgásfajták besorolására tudjuk jól használni. Vagyis ha egy olyan mozgástípust adunk meg, melynek a fogadó helye pl. csak személy lehet, mert ott történik a névre szóló kiadás, akkor nem lehet, hogy abba a csoportosításba bekerüljön pl. a selejtraktár.
A szervezeti egységek, szervezetek hierarchikus kapcsolata a raktár forgalom szempontjából nem kötelező jellegű. A Gazdálkodó, Főterület, Alterület (szoba, raktár, személy) besorolás már meghatározza a mozgatás célpontjait. A lekérdezések során azonban szükség lehet arra, hogy egyes raktárakat szervezeti egységeken keresztül összekapcsoljuk, s így egyesített kimutatáshoz jussunk hozzá. Erre szolgálnak a szervezetek megadása. A klasszikus Intéző formában jelennek meg a fő szervezetek, ezek alá, mellé újakat sorolhatunk be. A kialakított hierarchia minden egyes eleméhez megmondhatjuk, hogy mely alterületek tartoznak ahhoz a levélhez. A lekérdezések során a hierarchiának megfelelően az egymás alatt lévő elemek által tartalmazott raktárok készletét tudjuk összegyűjtve megjeleníteni.

Konfiguráció karbantartása azt a meghatározás sort tartalmazza, mely összetett cikkeknél a részekre bontást is megköveteli. Ilyen pl. egy számítógép vagy egy autó esetén szükséges. Azokat a cikkeket, melyeknek valamilyen módon az összetételét akarjuk leírni, itt határozhatjuk meg. Az összetétel elemeinek létező cikkcsoportoknak kell lenniük és a meghatározásnál kiköthetjük, hogy egyes elemek kötelezően szerepeljenek-e vagy sem. A későbbiek során egy-egy összetett cikk bevételezésénél láthatjuk ennek elemeit, figyelmeztetést kaphatunk arra, ha a kötelezően előírt elem nem szerepel, s így a cikk nem használható: pl az autó kerék nélkül, de a téli gumi készlet nem kötelező elem.


A raktári mozgásokkal kerül rögzítésre az összes raktári mozgás: a bevételezés, a kiadás, a raktárközi mozgások és ezeknek a sztornózása. A mozgásnemekhez hozzárendelt raktártípusok alapján válogathatunk a rendelkezésre álló adó és fogadó raktárok között.

Lehetőség van a szállítók, számlaszámok, szállítási dátumok megadására is.
Külön tartjuk nyilván a leltári számot és a gyári számot, s lehetőség van arra is, hogy ezeket a számokat folyamatosan a program generálja nekünk.

A konfigurációs nyilvántartásba lehetőségünk van az egyes elemek garanciájának követésére, a lejárat időpontjának rögzítésére.

A lekérdezések igen sokrétűek. Lehetséges egy bizonylat újranyomtatása amennyiben ismerjük vagy a bevételezés számlaszámát vagy a bizonylatszámot. Bármely raktárra vagy területre összevonva a Készletet megtudhatjuk, ha kell cikkenként, ha kell cikkcsoportonként, itt lehet szervezeti egységet kiválasztani, vagy egyező kezdetű leltári számok vagy gyári számok alapján választottakat. Az eredmény összevontan vagy raktáranként részletezve jeleníthető meg, vagy vihető egy Excel táblába. 
A minimál készlet cikkenként, raktáranként kérhető le, idő intervallumok és mozgásirányok szerinti lekérdezéseket kérhetünk; kimutatások tekinthetők meg a beszállítókról.
Minden mozgás naplózásra kerül, így utólag is megkereshetjük, hogy egy cikk milyen útvonalon mozgott. A napló ugyanúgy létrejön a konfigurációs mozgások során, s listázható.
A legtöbb információt a Raktári mozgások lekérdezése alatt kereshetjük meg. Itt 
tetszőlegesen bármelyik keresési mezőbe írhatunk, ezeket kombinálhatjuk, a szöveges mezőkben adhatunk meg csak egy részletet is a keresendő adatok közül. Az eredmény az ablak középső részében mozgásbizonylatonként egy-egy sorban jelenik meg, majd a mozgás bizonylatot kiválasztva annak minden egyes tételsora megjelenik, sőt maga a bizonylat is újra nyomtatható.