Eseménynaptár

Cégtörténet

Társaságunk  közel 20 éve olyan magasan kvalifikált szoftverfejlesztő, informatikusi végzettségű szakemberek részvételével alakult, akik elismert és jelentős szakértői tapasztalattal rendelkeznek elsősorban az államigazgatás és az önkormányzatok terén.

A főállású, innovatív tudású munkatársak mellett folyamatos a személyi bővítés és utánpótlás lehetősége is. Gyümölcsöző kapcsolatot ápolunk felsőfokú oktatási intézményekkel illetve - az üzleti kapcsolatokon túl - képzés és továbbképzés terén a szakterületükön élenjáró cégekkel.

Alvállalkozók alkalmankénti bevonására részben a profilunktól eltérő, de e körben is speciális szakértelmet igénylő (pl. magasszintű hardveres) feladatok elvégzése során, illetve a fejlesztői létszám kiegészítésekor kerül sor. E kapacitás növelés biztosított.

Speciáltevékenységünk elsősorban az önkormányzati hivatali munkák szoftveres támogatása. Ügyiratkezelő rendszerünk korábbi és új változata számos kis- és nagytelepülési önkormányzatnál, államigazgatási  szervnél működik évek óta.

Internet alapú ügyiratkezelő rendszerünk (IRMA) ASP-szolgáltatásként, vagy saját internet szerveren való alkalmazásával is működtethető. Számos rendszerrel integrálodva kerül forgalmazásra.